jelige: víz

Alkotórész szintű üzenetváltások

Jöttem nyugatról, az óceánból. Szél hozott, leestem esőként, vagyok egy csepp H2O.

Talán nem mindegy, hová csöppentem? Egy szőlőlevélre, innen a földre. Mentem mélyebbre, majd egy gyökéren felfelé, míg megállapodtam egy szőlőfürtben. Én természetes környezetemben sosem vagyok egyedül, mindig keveredem, vegyülök másokkal. Ősszel, amikor kipréseltek a fürtből, nem is neveztek víznek, nem voltam domináns alkotórész, mustnak neveztek minket, majd borrá váltunk.

Egy ember, aki kipréselt, nevezzük gazdámnak, a nyári munkáktól kicsit megpihenve megivott. Nem vendégeskedhettem benne sokáig. Én már a fölösleg voltam, akitől megszabadult a kertjében egy fa alatt. Utaztam megint le, majd fel, míg megállapodtam egy időre az almafa gyümölcsében. Lám mit hoz a sors egy őszi napon ismét találkoztam a gazdámmal, leszakította az almát és megette. Ez alkalommal más volt az útvonalam benne, egyre keskenyebb alagutakon jártam, hosszabb időre helyet foglaltam az agyában. Befészkeltem magam, mint a gondolatai, részévé váltam azoknak, nélkülem nem létezhettek volna. Ha már idekerültem, kicsit körülnézek, érdekel, mit gondol a ilágról.

Hírt kapott a gazdám egy hasonló korú, közeli ismerőse haláláról. Hej, volt ám felfordulás a gondolatai között. Az agysejtjeinek rezgései félelmet, aggódást közvetítettek.

-Én is elérkeztem abba a korba, amikor bármikor meghallhatok valamilyen betegségben? - gondolta.
-Mi lesz velem, hová tartok, az ismeretlenbe, vagy nem?
-Mit tudok én a halál utáni állapotról, létről?
-Mi nyugtat meg, a különféle hitvallások szerinti feltámadásokban való hit, vagy az anyagmegmaradás és átalakulás tapasztalt ténye, vagy valami más?
-Mi ez a más?
-Lehet nekem saját hitem is, nem? - záporoztak a kérdései, majd lassan oszlottak a felhők, és napfényre kerültek a válaszokat hordozó gondolatai.

Nocsak ezeknek a gondolatoknak a rezgései már nem olyan idegenek számomra. Gazdám, úgy érzem, már nem tekinted magadat annyira magasabb rendű lénynek. Közelítesz hozzánk, nem tudsz velünk beszélgetni, de sejted, hogy valamilyen kommunikáció van az általad egyszerűnek tartott atomok és molekulák között is. Még azt is valószínűnek tartod, hogy az általad nem ismert kommunikáció van olyan rangú, mint az emberi beszéd. No, ha eddig eljutottál, akkor miért nem mered kimondani, hogy alaptalan az ember felsőbbrendűségi érzése, a felsőbbrendűségi tudat alapozza meg a halálfélelmet. Én nem féltem, amikor a felhőből leestem, sem a vándorlásom, átalakulásaim során. Anyag voltam és az is maradok. Nem a világegyetem egészét nézve, egyszer egyszerűbb, máskor bonyolultabb összerendeződésnek vagyok a része, nélkülözhetetlen alkotó eleme. Gazdám, te egy ondósejt és egy petesejt egyesüléséből jöttél létre, sok féle szerves és szervetlen anyagból épült fel a tested, a tested változása állandó folyamat. Úgy érzem, nehezen tudsz lemondani arról az álláspontodról, hogy te más vagy, mint anyagok összessége. Azt mondtad, hogy te gondolkozol, beszélsz, tervezel és alkotsz. Én is azt mondom, hogy azokat teszem, amit te. Nem csak azért, mert a részed vagyok, hanem azért is mert a gondolat, a beszéd is csak anyagok rezgése. Az, hogy a téged alkotó anyagok másként rezegnek, mint például a macskádat alkotó anyagok, az nem a te érdemed, te is csak a Mindenható alkotásának a része vagy, és maradsz is a halálod után más anyagformátumokba átrendeződve. Azt kérdezed, hogy ebben a felfogásban hol van a szabad akarat? Erre most ne térjünk ki, maradjunk annyiban, hogy úgy élheted meg, hogy van szabad akaratod, van érdemed abban, hogy milyen vagy, és ezt ne sajátítsd ki az emberi fajnak!

A tudatlanságomból én nem csinálnék erényt a helyedben, nem mondanám azt, hogy az anyagok nem tudnak beszélni. Mi a beszéd? Szerintem valaminek a közlése a másikkal. Lehet, hogy nem tudod, de mi az agyadat alkotó anyagok tudunk egymásról, különböző jeleket adunk, közvetítünk egymásnak, másként nem is jöhetne létre a fejedben az a buta gondolat, miszerint mi buták vagyunk.

Te nagy okos gazdám emlékezz arra, amikor siketnéma, ukrán menekülteket fogadtatok be a lakásotokba, és te vakon egy szót egy gondolatot sem tudtál váltani velük. Az embertársad olyan volt számodra, mint akár a befogadott kóbormacskád, akivel szintén nem tudtál beszélgetni. Nono, születnek itt más gondolatok is. Azt állítod, hogy tudtál volna beszélgetni a menekültekkel és a macskáddal is. Ezt mondom én is, csak nem vetted a fáradságot, mert volt közvetítő, a feleséged. Ha kihasználnád a képességeidet, akkor megérthetnél többet az anyagok jeleiből. Szerinted nagyon fáradságos az anyagokkal való kommunikáció. Hát persze, mert csak annyit akarsz megérteni a közléseikből, ami közvetlenül a hasznodra szolgál. Például figyeled, mikor érik meg a gyümölcs, vagy mikor hideg még az étel, amit melegítesz.

Mennyivel könnyebb ugye egy menyországot elképzelni, ahol még boldogabban élsz, mint most, ahol nem lesz sem fájdalom, sem sírás. Gondoltál-e arra, ha nem lesznek ezek, akkor mi lesz, és hogy? Ha például nem lesz fájdalom, akkor hogyan tudsz örülni a fájdalomnélküliségnek, ha nem lesz olyan állapot, amitől szeretnél megszabadulni, vagy amit szeretnél elkerülni, ha nem lesz rossz, akkor honnan fogod tudni, mi a jó? Boldogítani fog-e a szeretet, ha nem lesz szeretetnélküliség?

Szerinted lehetséges az általad ismert világtól alapjaiban eltérő világ? Úgy érzem a rezgéseidből, vagy mondhatnám azt is, a rezgéseinkből, hogy bizonytalanná váltál, vagy mégse? Nocsak, azt gondolod, hogy megtaláltad a megfelelő választ? Istennek minden lehetséges. Ez igaz, de nem te vagy Isten. Úgy gondolod, hogy Isten az emberek által elképzelt világot fog létrehozni? Kacagnom kell, ezt nem gondolhatod komolyan. Gondolj bele! Az ember a világmindenségről csak részismeretekkel rendelkezik, akkor hogyan tudhatná azt, hogy az elképzelése szerint jól működhetne a világmindenség? Olyan lenne ez, mint amikor egy kisgyerek kezébe adnánk egy működő órát azért, hogy javítsa meg.
Vagy gondolj arra, megöl az unalom, ha minden jóval elhalmoznak és nem kell csinálnod semmit! Egy ideig nagyon jó így, de egy idő után hiányérzeted lesz sok minden iránt, és már nem fogod olyan jónak tartani azt, amit megkaptál.

Kicsit többet kellene ismerkedned velünk a testedet alkotó anyagokkal. Meg kellene szoknod a gondolatot, hogy nem leszünk mindig szolgálatodra abban, hogy tőlünk másnak mondhasd magad, megszűnik az a rendezettségi formánk, ami te vagy.

Csak azért mondom ezeket, azaz rezgéseimmel az anyagok testvéri közösségének nyugalmát azért közvetítem neked, hogy ne félj a haláltól. Mindenkinél eljön az az állapot, amikor az életből elég lesz, kortól függetlenül eltelve az élettel meghal. Tudatában az elkerülhetetlennek, bízva az Isten alkotta törvényszerű folyamatokban, csak bele kell simulni az elkerülhetetlen változásokba, végsősoron a halálba, mint ahogy elsimulnak a vízbe dobott kő keltette hullámok.