jelige: Életképek

Az éj

AZ ÉLET PARÓDIÁJA

Bársonnyal takargat
az éj sötétsége,
álmokkal ringatgat
a jótékony éjszaka,
halványan dereng már,
közeleg a fény,
érkezik a hajnal.
Duruzsolva ébreszt
a felkelő szél,
Mond egy új mesét.
Álmodj még kicsinyét,
a reggel rideg, kegyetlen,
akár a tél,
elrejt takaród melege,
ráheveredsz a medvebőrre,
a hajnali álom oly émelyítő.
Álmodtam rólad az este,
vágyaimat hőn követve,
hátha meglátlak reggelre,
bánatim feledve.
Elfoglal még mindent az éj,,
Lámpádból kihalt a fény
Meglopja a derengő hajnalt,
petróleumot ment,
a következő napnak.
Ólomcipőkben járnak a gondolatok,
nem állnak haptákba még,
ők is alusznak kicsinykét.
Ki dönti el,
hogy a vers meddig tart?
Folytatod e még
tovább a dalt?
Azt akarod persze,
hogy sokaknak teccen,
ne mondják mások,
ne ilyen dallam legyen.
Nos Barátaim,
a temetőkben
többen pihentek,
mint ahányan az
utcán jártok, keltek.
Velem szembe már nem jöhettek,
de én sosem felejtlek titeket,
van még felétek
egy jónak tünő ajánlatom,
az élet paródiája
csupán a halálnak,
erről ezt mondhatom.
Hogy aszongya...
Halál ellen, sej de nincs oltalom.
Elmúlik minden,
jajj, borzalom,
óh, azok a zöld
kiscica szemek,
s a rájuk csukódó
édes szemfedelek,
az élet kegyetlen veletek,
betakarnak a szemfedők,
de örökké élnek a temetők.

E virágzó sírkert
nincs otthonomtól messzire,
én csak pihenni járok ide,
szeretek a sorok között
ropogó gyöngykavicson sétálni,
vak sorsomon néha elmélázni,
új otthonra találni,
s ha közben nagyon megéhezek,
hazamegyek vacsorázni.