jelige: nyugalom

"Az ember nyugalma nem játék"

Péter ezen a reggelen is fél ötkor ébredt. Rutinosan sompolygott ki a hálóból, nehogy felébressze feleségét. Egy kórház telefonközpontját kezelte hattól délig.

Ahogy belépett a liftbe, a szokott mozdulatokkal megkereste a kezelőtábla alját. Félelmetes ellenfél volt számára, gombok nélküli nagy érintőfelület mutatta a földszintet és a tíz emeletet. Minden liftezés előtt izgulnia kellett, vajon a szomszédok egyike, vagy egy csintalan gyerek eltűntette-e a felesége által felragasztott gézdarabokat, amik tapinthatóan jelezték neki az emeletük és a földszint gombjának helyzetét. Ma épp szerencséje volt, nem kellett reggeli torna gyanánt lépcsőznie a nyolcadikról.

A hosszú házsor végénél fehér botjával végigkocogtatta a földből enyhén kiemelkedő, virágágyást szegélyező köveket. Szerette, hogy ott vannak, mert pont útba igazították a zebra felé. A széles úttest közelébe érve előkapta kulcscsomóját, és megnyomott egy gombot a riasztóvezérlőre hasonlító kis kütyün. A lámpa csippant egyet, jelezve, hogy működésbe lépett. Egy perc múlva egy gépies hang közölte: szabad az átkelés az úttesten. Péternek hegyeznie kellett a fülét, most mintha halkabb lett volna, mint máskor, de talán csak a forgalom hangereje volt erősebb a szokásosnál. Apró mosollyal, határozott léptekkel indult a túloldal felé. Több, mint fél éve szerelték fel ezt a beszélő lámpát, ami ugyan aprócska szelet az önállóság tortájából, mégis hatalmas annak, akinek korábban szinte semmi sem jutott belőle.

Károly a lámpa csippanására ébredt. Összevont szemöldökkel fordult az éjjeliszekrénye felé. Az óra4:55-et mutatott.

-Már megint! A héten harmadszor! - motyogta magában. Dühösen felpattant, összekapta magát, és levitte a kutyát. A körbekerített futtatóban négy-öt ember beszélgetett, hozzájuk csatlakozott. Végre kipanaszkodhatja magát, gondolta.
- Legszívesebben eladnám ezt a lakást - vetette oda rejtélyeskedően a többieknek. Nem kellett csalódnia, az egyik pletykaéhes szomszéd azonnal visszakérdezett:
- Miért, mi a baj? Én szeretek itt lakni, jó környék.
- Mert te nem az első lépcsőházban laksz - legyintett Károly. Ezzel sikeresen felkeltette a többiek figyelmét is, már mindannyian lépcsőházi pletykát reméltek. - Nem bírom már elviselni ezt a beszélő lámpát. Egy vak minden hajnalban itt bóklászik, és a hülye sípolásra riadok fel!
- Biztos a Péter a tízből. Nincs vele baj, nem sok vizet zavar, meg dolgozni jár.
- Hát éppen ez az - fortyogott tovább Károly -, minek kell egy vaknak járkálnia ennyit az utcán? Kapnak valami segélyt, vagy nyugdíjat, nem? Én is nyugdíjas vagyok, úgy ahogy megélek belőle.
- Ez mondjuk igaz - bólintott a másik. - Akkor miért nem próbálod meg bejelenteni valahol, hogy zavar?
- Bejelentettem én már mindenhol, szóban és írásban is. Azt mondták, halkabbra veszik, de így is felébredek.
- Egyébként, most hogy mondod, én is szoktam hallani néha - bólintott egy másik. - Olyan közelről tényleg zavaró lehet. Majd én is bejelentem.
- És én is - helyeselt a legöregebb, és vigasztalóan Károly vállára tette a kezét. - Az ember nyugalma nem játék…

Két hónappal később a bejelentések célt értek, a lámpa már csak reggel nyolc és este nyolc között beszélt. Péter felesége minden hajnalban lekísérte őt a buszmegállóig, azon a hajnalon viszont rosszul érezte magát, a férfi pedig ragaszkodott hozzá, hogy pihenjen. Egyedül indult el.

Minden másképp alakulhatott volna, ha az elektromos autó sofőrje pár másodperccel előbb, vagy később pillant le a tabletre, hogy állítson a klímán. Nem így történt, mire a szeme sarkából észrevette az elé lépő alakot, késő volt. A fékbe taposott, de az ütközést már nem tudta elkerülni, a légzsák pedig az arcába robbant.

Károly fékcsikorgásba vegyülő puffanásra riadt fel. Az első gondolata a lámpa volt, főleg, miután látta, hogy 4:53 van. Amikor újra csend lett, egy darabig hegyezte a fülét, de a lámpa néma maradt. Elégedetten fordított hátat az ablaknak, és gondolatban a szomszéd szavait visszhangozta: "Az ember nyugalma nem játék."