jelige: Alkalmazkodás, túlélés

Egy másik út

Üdvözletem minden kedves olvasónak.

Sokan kérdezik tőlem , hogyan éltem meg a látásom elvesztését , hogy nem őrültem meg illetve mennyire volt nehéz megtanulni ezzel együtt élni.

Előre is szeretném leszögezni hogy ez az iromány nem arról szól hogy sajnáltassam magam és nem is önmagam dicsőítéséről , hanem egyrészt tisztelet adás minden látássérült bajtársamnak , illetve oktatóimnak , másodsorban az én történetem szolgálhat némi tanulsággal.

Egy nagyon fontos dolgot tisztáznunk kell , mi látássérültek ugyan azokra a dolgokra vagyunk képesek mint látó embertársaink , nyilván hogy újra kell tanulnunk dolgokat , de ebben a tanáraim és a fejlett informatika is hatalmas segítséget nyújtanak.

Persze nem fogok darts versenyre benevezni , sem jelentkezni a hadsereg soraiban mesterlövésznek , sem felderítőnek de ennek ellenére teljes életet lehet és kell is élni.

Bár nem vagyok mélyen vallásos de számos vallásban visszaköszön az a tan , miszerint a Teremtő mindenkire annyi terhet ró amennyit elbír , sem többet sem kevesebbet , tehát a Ti egyéni problémáitok sem csekélyebbek sem nagyobbak az én problémáimtól.

Mindenki a saját lelkével és szellemével vívja a legnagyobb csatákat.

Bármilyen furcsán is hangzik ez tőlem , de nálam lelki és szellemi fejlődést hozott a látásom elvesztése.

Tisztában vagyok vele hogy nem feltétlen éltem egy minta polgári életet , és sok mindent megbántam.

Ha lehetek ennyire szentimentális akkor én azért lettem látássérült mert annyira bután éltem , hogy a Teremtő így rugdosott segbe , hogy felhagyjak az előző életemmel és az legyek akinek a sors szánt.

Annyira voltam buta hogy ekkora pofon kellett.

Tiszta szívemből köszönöm , mert most azt érzem az vagyok aki mindig is akartam lenni , gitárral a kezemben.

Köszönöm a Teremtőmnek a látásomat de még inkább a vakságomat , amivel sokkal messzebbre és tisztábban sikerült látnom mint valaha.

Persze ez nem mindig volt így.

Mivel az ember egy apatikus lény sokszor kell erős trauma ahhoz hogy elhagyja a megszokott viselkedési sémáit , és a túlélés érdekében alkalmazkodni tudjon.

Ez nem könnyű , de ki mondta hogy az élet az.

Én is végig jártam a szamárlétrát és az alapoktól indulva kellett felépíteni az életem.

Az első lépés az volt hogy el fogadjam a jelenlegi állapotomat , felfogjam hogy ami történt az nem véletlen.

Részben én tehetek róla.

A következő lépés az volt hogy felfogjam ha életet szeretnék , meg kell tanulnom azzal főzni ami maradt.

Ahhoz hogy eljussak az élni akarás gondolatáig , le kellett küzdenem a mély depressziót és az ön gyilkossággal átitatott gondolataimat.

Egy kicsit sem szégyenlem magam hogy ilyen mélyre sikerült jutnom lelkileg , nagyon sok fizikálisan egészséges anyagi jólétben élő ember van lelkileg még ennél is rosszabb helyzetben.

Ezért is írtamm a leg elején hogy mindenkinek ugyan akkora a baja társadalmi helyzettől és egészségi állapottól függetlenül.

Úgy döntöttem nem adom fel , élni akarok és bebizonyítani első sorban magamnak , hogy van még helyem a világban és igazán csak most van az most jött el az én pillanatom.

Kemény feladat ez de látjátok még itt vagyok és teszem amit tennem kell.

Megtettem a következő lépést , regisztráltam a Magyar vakok és Gyengén látók Bács-Kiskun Megyei Egyesületénél , ahol lehetőségek tárháza vált elérhetővé számomra.

ilyen volt a laptop , okostelefon , internet teljeskörű használata a letöltéseken át a fájl kezelésen keresztül a közösségi média használatáig.

Az hogy ez mennyit tud jelenteni egy olyan embernek aki igazából nem tud úgy jönni menni a nagy világban és emberek között lenni azt az érzést nehéz szavakba önteni , de remélem érezhető mekkora ennek a jelentősége.

Nagyot lökött rajtam ez a képzés , részben ismét ki nyílt a világ számomra , de nem ez volt az egyetlen segítség amit kaptam.

Nagyot lendített rajtam az igénybe vehető pszihológus , aki nagyon sokat segített abban hogy úgy lássam a világot ahogy azt most szemlélem.

Sikerült neki fel oldania azokat a lelki és pszihés gátakat amik ki alakultak az évek során bennem.

A depressziót a szorongást az emberektől való félelmeimet mind sikerült el engednem.

Persze nem akarok álszent lenni mert én sem lebegek a Nirvanában napköszöntő lótusz pózban , nekem is meg vannak a minden napi problémáim , de ezek már nem rántanak a mélybe.

Jelenleg ott tartok hogy már jár ki hozzám egy szociális munkás is aki segít állást keresni , és így vissza illeszkedni a munka világába.

Ez is nagyon fontos , nem csak az anyagi vonzata a meghatározó ,persze Én is pénzből élek és nem árulok el azzal nagy titkot hogy a Magyar Állam nem halmoz el minket túlzott anyagi javakkal.

Ami a legnagyobb terhet rótta rám az nem a látásom elvesztése , hanem a kiszolgáltatottság érzése valamint értéktelennek tartottam magam amiért elveszítettem az önállóságomat.

Egy el és kitartott koloncnak, haszontalannak éreztem magam.

Azért írom le ezt hogy éreztessem milyen fontos az hogy az ember értékesnek érezze magát.

Talán ez miatt is ragadtam gitárt hogy egyrészt le foglaljam magam , valamint hogy alkossak , létre hozzak valamit és ez által értékesnek érezzem magam ismét.

Arról már nem is beszélve hogy a zenével remekül ki tudok magamból adni mindent ami bennem van.

Engedjétek meg hogy ha már a zenénél járunk , válaszoljak két általános kérdésre amit rendszeresen fel szoktak nekem tenni.

Az egyik ilyen kérdés az szokott lenni , hogyan tanultam meg vakon autodidakta módon gitározni.

Erre a következő a válaszom , mégpedig , meg tanulni gitározni ahhoz egy élet kevés valamint vak vagyok nem debil és azért is csinálom mert így döntöttem.

A másik általános kérdés az hogy ha az ember el veszíti az egyik érzék szervét akkor a többi tényleg fel erősödik és igyekszik kompenzálni az érzékelés hiányát?

A válaszom egy nagyon határozott Igen.

Van akinél minden érzékszerv felerősödik és van akinél csak egy vagy kettő.

Nálam a hallásom ami viszi a pálmát , persze a tapintásom és a szaglásom is erősebb lett.

A hallásom oly mértékben finomodott ki hogy ha valaki beszél hozzám meg érzem azt hogy Ő milyen lelki állapotban van illetve magában engem hová rangsorol.

Mintha valahogy az auráját érzékelném , tudom hogy ez furcsán hangzik de ez tényleg így van.

Volt olyan is hogy többször érzékeltem az orromon kifujt levegő hangja máshogy verődik vissza , és éreztem hogy hoppá valami akadály lehet.

Ez az érzékelés rengeteg fejsérüléstől védett már meg.

Amire még nagyon ki hegyeződött a hallásom az a hazugság , olyan lettem mint egy élő poligráf.

Valahogy megváltozik az emberek hangszíne.

Gondoljatok bele , amíg ti figyeltek a testbeszédre , mimikára , kinézetre ruházatra autóra , ezek mind csak küllemi dolgok amik félre vezethetnek.

Persze a mai társadalmunk erre épül csak a küllem a fontos meg az erőltetett mosoly , az már nem is látszik hogy beül sikítva szenved is rohad a lélek.

Ne bízz a szemedben mert az megcsalhat.

Nekem csak a hallásom maradt de mélyebbre és tisztábban látok bele az adott egyénbe mert engem nem tud elvinni a szemem.

Sokszor egy kézfogás is elég hogy megmondjam ki is vagy valójában.

Ez tud egyszerre átok és áldás is lenni nézőpont és szituációtól függően.

Ne értsen félre senki nem okoskodni akarok , tényleg csak a saját tapasztalataimat szeretném megosztani ,egyrészt hogy motiváljak mindenkit valamint a sok kérdőjelre választ adjak.

Nem meg mondó ember vagyok , hanem elmondó az aki elmeséli azt amit át élt és ez által közelebb kerüljetek akár Önmagatokhoz is.

Igen elmesélem viszont ez nem mese hanem a valóság.

Mondandóm lassan a végéhez ér , bízom benne hogy sok mindenkinek át jött a kis történetem , és ez által tudtam segíteni , mert ez az igazi célom.

Mivel a tapasztalatom azt mutatja hogy mindenki nagyon kritikus tud lenni és imád savazni , le szeretném szögezni hogy én ezen sorokat vakon írom.

Tehát az itt ott elütött karakterekért , külalak illetve kis és nagy betűkért elnézést kérek.

Soraimat azzal zárnám hogy köszönetet mondjak azoknak az embereknek akik az elmúlt nehéz időszakban megértéssel és együtt érzéssel fordultak felém.

Támogattak ,nem meg ítélés hanem megértést kaptam részükről.

A világ egyik leg szerencsésebb embere vagyok hogy ilyen emberek vesznek körül.

Szeretném meg köszönni a Magyar vakok és Gyengén látók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének a segítségnyújtást , ha Ők és tanáraim nincsenek nem tartanék most itt és Ti sem olvasnátok ezeket a sorokat.

Köszönettel Paplanos Péter.

Béke és szeretet.