jelige: Villa Filip

El Condor Pasa

A Bécsi reptér hangosbemondója automatikusan ismételte a felszálló járatokat. A reptér előtt egy taxiból egy fehér bottal közlekedő 30-as éveiben járó férfi szállt ki, a taxis megnyomta a látássérülteknek kihelyezett segítségkérő gombot. A férfi úticélja az inkák földje Peru volt.

Ki is a férfi? Gombos Arnold 35 éves nőtlen egyedül élő történész. Budapesten született, otthon két testvére várta haza. Édesanyja egy áruházban volt eladónő, édesapja egy kereskedelmi cégnél volt üzletkötő. Arnold idő előtt kíváncsi volt a külvilágra, koraszülöttként érkezett meg, és az oxigénkezelés nála is vakságot okozott. Iskoláit Budapesten a Vakok Általános Iskolájában végezte kitünő eredménnyel. 9 éves lehetett, amikor egy hétvégi séta alkalmával furcsa zenét hallott a Pesti belváros utcáin. Milyen dallamok ezek?-kérdezte édesanyját. Indián zene, perui indián zene. A kisfiút elbűvölte a furcsa dalok világa, énektanára szívesen segített neki a furcsa dallamok között eligazodni és sokat mesélt neki az Inkák birodalmáról, mivel a történelmet is ő tanította. A távoli világ elvarázsolta, mindent tudni akarni az Inkák régi birodalmáról, és pályaválasztását is ez határozta meg.

Történészként szakmai kutatási területe a régi inka kultúra lett. Felvette a kapcsolatot a Limai egyetem professzoraival is. Ebben az évben egy furcsa kérés érkezett hozzá, egy ásatás során találtak egy kiput, vagyis egy csomóírással készült feljegyzést, de az addigi tudásuk alapján még a Limai egyetem kutatói sem tudták megfejteni az írás titkát. Tudták, hogy Arnold évekig kutatta, az inkák írását, kifinomult tapintása még a legapróbb részleteket is észrevette, ahogy egy Stuttgarti konferencián bemutatta. A mostani repülőút is ennek a tudásnak volt köszönhető. Bár a kipuk leginkább számokat tartalmaztak, ez az épen fennmaradt darab nem hasonlított egyik eddig megtalált darabhoz sem. Ezért is hívták Arnoldot. És most először életében repült......

A segítségkérő gomb egy kis szobában jelzett. Sára aki kiképzett segítője volt a látássérülteknek, megigazotta haját, és sminkjét, lejjebb húzta kockás miniszoknyáját és indult az utastér felé. Kolléganője ekkor utánaszólt, a legfontosabbat nem viszed? Jajj majdnem elfelejtettem, lépett vissza a lány, és kezébe vette az okatéder alakú kis tárgyat.

Az utastérben Arnoldot megtalálta a segítségkérő készülék mellett, aki Korda György "Reptér“ c számát dúdolta magában, bőröndjét feladta a Limába tartó gépre, és a repülő ellandolt.

Az idő csodálatos volt, a gépmadár szelte az eget, a felhők, mint habos ostyák nézegettek be a repülő ablakán. Arnold felsóhajtott, bárcsak egyszer láthatnám az ég végtelen kékjét.....Most rögtön? - kérdezte Sára. Jajj, maga csacsi, hát tudja, hogy nem látok...-Persze, válaszolta a lány, ezért is vagyok itt. Egy kis fájdalmat fog érezni, mondta, majd kinyitotta az oktaédert, haját a tarkójánál elsímította, és az ott levő dugaljba csatlakoztatta a szerkezetet. Egy kis csípést fog érezni, mondta Arnoldnak. Kis csípés?-utálom a tűket, mondta Arnold. - Ezt a csípést nem fogja elfelejteni, kuncogott a lány, majd egy mozdulattal a dióda másik végét Arnold tarkójába szúrta..Nem is fájt, gondolta Arnold, és ekkor fucsa bizsergést érzett...Mintha ezer és ezer tű járt volna táncot a szeme előtt, majd a kép hirtelen kezdett kirajzolódni. Mi ez?-kérdezte a lányt. Azt látja, amit én látok. Egy új kísérlet, csak a mi cégünk szponzorálja. És csak a kiválasztottakkal. Tudtuk, hogy Ön repülni fog, és Ön is a kiválasztottak egyike. De hogy csinálják ezt...hogy - hogyan vagyok én összekötve Önnel? Én Sára vagyok, a 6XCP legújabb modellje. Ön egy robot?-kérdezte Arnold, miközben nem tudta, hogy a felhőket, vagy a többi utastársát nézze. Emberi arcokat most látott először....megszédült a sok új információtól....ránézett a lány szép arcára, és el sem akarta hinni, hogy nem hús vér ember. Még 10 percünk van, ezután lemerül a szerkezet, sajnos ez még korrigálandó hiba, kevés az akkuidő mondta a lány. Alig lehet anyagot kapni az akkumulátorokhoz, mióta ezt a sok elektromos autót gyártják, hiába mindennek van hátránya is, sóhajtott a lány. A csoda véget ért, Arnold újból sötéten látta a világot. De nem bánta, úgy élte meg a helyzetet, mint egy csodás álmot. Lima a reptér jön, kérem csatolják be biztonsági öveiket, mondta a géphang, majd sikeres landolást követően a lány elbúcsúzott, és a következő járattal visszaindult. Arnoldot a reptéren már várták, elvitték a Limai nemzeti múzeumba, ahol a pincerészben egy biztonságos szobában kezébe adták az évszázadok óta mocsársírban eltemetett írást. Arnold kézbe vette, és elkezdte olvasni:

Valamikor réges régen furcsa idegenek szálltak partjainkra...

Arnold úgy dönött, hogy nem megy vissza Magyarországra, hisz nem várta már itt senki, szülei rég meghaltak, családja nem volt. A limai egyetem professzori állást ajánlott számára, amit elfogadott. A fővároshoz közel bérelt ki egy kis házat, reggelente a közeli fán egy kondorkeselyű köszöntötte az új napot, hangja betöltötte a környéket. Pár hónap múlva megérkezett az új házvezetőnője, akit Sárának hívtak.