jelige: A főhős alagútja

Félmillió lépés a családokért

Egy látássérült adománygyűjtő-és rendezvényszervező munkatárs feljegyzései sorstársairól a Somogyi megyeszékhelyen, Kaposváron és környékén.

Néhol sötét, érzékeny belvilág. Beszűkülés. Panaszáradat.... Megkeseredett életek. Kirekesztett érzés. Sok esetben beletörődés a kialakult, gyógyíthatatlan szembetegségükbe. Aztán apró örömök. Merengés. Könnyek. Örömkönnyek is. Az életükből amúgy is hiányzó fény keresése.Kevés derű, de harsány nevetés, humor is előfordul a vakok körében. Íme, néhány az általuk használt tréfás köszönési forma. - Szia! Jó, hogy látlak! - Szia! Igen, régen én is láttalak!- Mi az, már meg sem ismersz? - Viszont látásra! - Sziasztok! Akkor, ugye holnap újra látjuk egymást?

Hitük ad erőt nekik a mindennapi gondjaik leküzdéséhez, reményt a gyógyulásukhoz.Gyakori hangulat változásuk során pozitív élményeikről számolnak be, hogy milyen megértőek, segítőkészek velük az emberek és ez a kicsi, de alapvető emberi megnyilvánulás mennyire felvirágozta az egész napjukat. Később az átélt negatív dolgokat felindultan, kezüket tördelve, majd lecsendesedve mondják el vásárlásaik és közlekedésük folytán a velük történteket.- Nem látja? Ott hátul, alul a polcon van az, amit keres! - Nem tud vigyázni! Miért nem figyelt jobban? Most akkor ki fizeti meg a káromat?- Még vakvezető kutyával sem jöhet be az üzletbe! Még lever valamit! - Nem látja? Ki van írva, hogy mikor és honnan indul a busz!- Minek kapcsoljam be a hangos utas tájékoztatót? Én úgyis tudom, hogy hol járunk!

Sok esetben a társadalmi elfogadást, a befogadás hiányát a kiragadott néhány töredékpélda is jól érzékelteti. Azt hogy, tenni akarnak valamit önmaguk felemelkedésért csak néhányan képesek erre és még kevesebben élik át. Dolgozni akarnak, felmutatni valamit, valakiknek, hogy ez a két kezük munkáját, kitartásukat dicséri. Kályhaépítés, gyöngyfűzés, írások, fotók, festmények árulkodnak szorgalmukról és még sorolni lehetne kivételes tehetségük palettáját.

Hol a fényt keresik, máskor meg az általuk már megszokott sötétségre vágynak. Boldogság, kifejezett öröm és teljes élet is fellelhető az egyedül élők és a családok esetében egyaránt. Megnyilvánulásaik megható érzések kiváltói. Tanulnak, tanítanak, családot alapítanak, gyermekeket nevelnek és fogadnak örökbe. Szórakoznak, sportolnak, játszanak...

Van ahol örömmel, szívesen fogadják a látogatást és olyan is előfordult, hogy az utcai ablak vagy egy lépcsőházi bejárati ajtó volt a beszélgetések színhelye. Bezárkózva élnek. Sokan kerülik a nyilvánosságot, tartanak a külvilágtól. Igazolva látszik, hogy a régibb átélt rossz tapasztalatokat nem tudták ez idáig levetkőzni, ami főleg idősek körében észlelhetők.

Az esetek összességét tekintve a valóság felülírja álmaikat. A valóság sokuk történetében megrendítő. Mintha megállt volna az idő egyes településeken. Kevéssel is beérik, mert nincs több. De sokan nem is tesznek érte, hogy jobb életük legyen. Mindig mástól várják a segítséget. Bele az ölükbe, mert számtalan esetben tehetetlenek, kiszolgáltatottak.


Látogatáskor a mindkét fél számára hasznos információcsere, jegyzetelés közben megengedik, hogy fénykép készüljön róluk. - Jaj, kedvesem, most, de hát a frizurám? - Jó lesz itt, így az ágyban?- Átöltözzek a fotózáshoz? - De hát ilyen borostás arccal? Stroke-m volt, nem tudom a kezem felemelni.

Szeretnek beszélgetni. Reggelig mondanák élettörténetüket, betegségük folyamatát.A jó, kedves, megértő szót elfogadják. Az iránymutatást is, hogy merre induljanak ügyet intézni, néha teljesen jogos követelésükért. Életvitelük során csak kevesen használnak számítógépet, fehér botot, nagyítót, telefont stb..., mert többségüknek az anyagi feltételek hiánya szab gátat.

Csalódások. Megcsalások. Munkahelyvesztés. Súlyos, de hiteles szavak. Van egy festmény, ami a szem főbb betegségeit ábrázolja, és amely Braille feliratozással ezt a címet viseli: Vasakarat. Ilyen jelző illeti az alábbi történet főszereplőjét, akit nevezzünk Ádámnak. Az évek során átélt több drámai fordulatot követően, úgy tűnik megállapodott. Újra. Jól szituált, erősen őszülő, diplomás emberről beszélek. Szempanaszai már több éve elkezdődtek. Először csak fél szemén érezte látásromlását. Orvosai infúzióval kezelték, de akkor ez már későnek és kevésnek bizonyult. Élete teljén mindkét szeme a sötétség homályába merült. Ennek következtében veszítette el munkáját, és akivel örök hűséget esküdött, hátat fordított neki. Édesanyja fogadta be. Segítséggel megtanulta a fehér bottal való közlekedést és, hogy ne teljenek üresen napjai, masszázstanfolyamra iratkozott be, melyet az óta is a szaporodó vendégkör legnagyobb megelégedésére végez. Három éve lett öregségi nyugdíjas. Magánélete is rendeződött. Interneten keresztül ismerkedett meg párjával, akit hívjunk Évának. Csak rájuk kell nézni, harmonikusan élnek, nagyon boldogok. Barátok, sorstársak tanúi lehettek az emlékezetes frigyüknek. A főhős tehát jött, "látott" és győzött!

A háttérben élők esélyegyenlőséget akarnak. Esélyt, hogy bizonyíthassanak. Továbbá azt, hogy az egyenlőséget ne a törvényből ismerjék, hanem életük minden szakaszában tapasztalják, éljék meg. A köréjük épített gátakat földig lerombolnák. Helyette tartós hidat építenének maguk és a látó emberek közé, csak olyant, ami akadálymentesített lenne, ahol, nap, mint nap gondjaikat leküzdve, netán hátrahagyva megbeszélnék a nekik fontosnak vélt vagy valós problémáikat. Kívánságaik szerint, hol a Nap sütne, máskor pedig csak a Hold világítana.

Minden út vezet valahová. Leginkább a valóság felé. A vakok és gyengénlátók, ha kis mértékkel mérve is, de talán elérik kitűzött céljaikat. Látogatásuk során a feléjük megtett több tízezer lépés is ezt szolgálta. De vajon elegendőek e, ezek a törekvések a tartalmukat tekintve? Erre a jelen, még inkább jövő adhatja meg a kellő választ. Egy bizonyos: sikerült, kevés kivételtől eltekintve, megszólítani őket és bevonni a hétköznapok vérkeringésébe. Növekvő számuk, aktivitásuk is ezt támasztják alá. De az útnak, küldetésnek koránt sincs vége, mert ez a nemes és elkötelezettséggel járó munka utógondozást igényel, amellyel számolni kell.A következő évek kihívásai pedig újabb feladatok elé állíthatja a benne résztvevőket, mert sajnos az "újratermelődést" nem lehet megállítani.

Már bizonyítottan az eredendő szándékot megerősítve kijelenthető: szükség lesz újabb megtett kilométerekre. Élhetőbb életek reményében. A családokért.