jelige: Micukó

Időbeosztás

Hogy régen mennyi minden belefért egy napba... - sóhajtozott egy ismerősöm a múltkor. Igazat adtam neki, és hozzátettem, hogy akkor nem siettünk sehová. Manapság mindenki siet, sőt rohan. Zsebünkben, már inkább kezünkben az okostelefon, és egyszerre több dolgot intézünk, azaz kapkodunk jobbra és balra is. Persze vannak kivételek, akik normál tempójú, kiegyensúlyozott életet tudnak élni ebben a rohanó világban is, de kevesen. Valószínűleg mindenki erre törekszik, de lehet sosem éri el vagy nagyon soká.

A mai világban az időnket jól kell tudni beosztani. Tudja ezt mindenki, a kicsitől a nagyig. Így volt ezzel Lackó is, a harmadik osztályos diák, aki nagymamájával tartott hazafelé az iskolából, a 34-es buszon. Lackó elővette könyvét, és házi feladatot akart írni a tömött buszon, amikor nagymamája megjegyezte, hogy most inkább csak olvasson, mert ha valamit leír, az valószínűleg olvashatatlan lesz ezen a zötyögős úton. Szót is fogadott Lackó, olvasott, de közben megmutatta mamájának, a szuper, tintát is eltüntető radírját. Nagymamája ámult, hogy mi mindene van már az unokájának. Közben nézelődött, figyelte az utat is, és Lackó felszerelésével törődött. Sok volt a batyu, péntek délután volt, a tornazsákot is haza kellett vinni, az idő is jó volt még ezen az októberi délutánon, a kabát sem kellett, csak fokozta a cipelendő dolgok súlyát.

Lackó mit sem törődött a környezetével, csak a könyvére és nagymamájára figyelt. A célállomásukat megelőző megállóban összecsukta könyvét, gyorsan elpakolt, és úgy szállt le a buszról, mintha már pár megállója erre készült volna.

Ezt is tanulni kell. - jegyezte meg egy idős hölgy. Jó korán kezdi. Én a helyi tömegközlekedésen való olvasást csak felnőtt koromban kezdtem, de ő, még 10 éves sincs talán, vagy éppen. Lehet, ő csinálja jól, végül is, míg haza ér az iskolából, akár egy verset is megtanulhat így, ha bele-bele tud pillantani a könyvbe. Ne is beszéljünk a matematikai képletekről, szabályokról, azokat nem szerettem - tette hozzá, majd ő is leszállt.

Pár megálló múlva nekem is véget ért az utam. Utaztam fél órát, kivételesen kényelmesen, mert éppen ülőhely is jutott, és nem zavart semmi, csak az utat, az őszbehajló növényzetet és a körülöttem hangzó beszélgetéseket figyeltem. Hogy melyik ér többet? Elintézni út közben pár dolgot a telefonon, beszélgetni egy jót valakivel vagy szemlélődve pihenni egyet, ki-ki döntse el magának.

Ha sok az elvégzendő dolog, teendő, akkor régebben a notesz volt a segítő. Manapság már a jegyzeteket is telefonba készítjük, és a telefon még figyelmeztetni is tud minket, ha beállítjuk, nem úgy, mint a notesz. Ennek ellenére úgy tapasztalom, hogy sokan használnak még noteszt, a fiatalok között is divat. Egyetértek, hisz a notesz sosem fog lemerülni, esetleg kevés a fény ahhoz, hogy elolvassuk feljegyzésünket, vagy épp nem tudjuk kiolvasni kézírásunkat. Ez viszont a telefonnál is előfordulhat, ha kézírással jegyzetelünk rá.

Különösen fontos az efféle segédeszköz a fodrászok, masszőrök és hasonló szakmát űzők számára. Akkor van ám galiba, ha a vendék potyára megy, mert a fodrásza elfelejtette az időpontját. Igaz, a fordítottja sem jó, ha a vendég pazarolja fodrásza idejét azzal, hogy elfelejt elmenni a megbeszélt időpontra, s így tétlenül kell várnia.

Többször előfordult már, hogy a fodrász nem tudott azonnal időpontot adni, mert segédeszközét az üzletben hagyta, s ő már letette az ollót az adott napra. Ilyenkor várni kell a válaszra. Akkor a legnehezebb az időpont kiválasztása, amikor a vendék azt mondja, hogy csak délelőtti vagy délutáni időpont a megfelelő a számára. Előfordul, hogy bő egy hét múlva mehetünk csak frizuracsinosításra.

Az időből reggel van a legkevesebb. - tartják többen is. Pár órába annyi mindennek kell beleférni, hogy szinte lehetetlen. Kényelmesen kellene megreggelizni, meginni a kávét, teát és a gyerekeknek a kakaót. Ki kellene kérdezni a nagyobbak leckéjét, az uzsonnának is be kellene kerülnie a táskába, és időben kellene elindulni, hogy senki ne késsen sehonnan, legyen szó a gyerekekről vagy a szülőkről.

Ezért fordul elő az, hogy a lecke kikérdezése már a buszon történik meg az iskola felé. Így történt ez egy csütörtök reggelen is, amikor az édesanya lányától, a nagyobbik gyermekétől a német szavakat kérdezte ki a szódolgozatra, míg fiával az óra leolvasását gyakorolta. Lecsatolta csuklójáról az óráját, és megkérdezte hány óra van. Majd fogta, és átállította az órát, és újra megkérdezte, s így sorban, míg lánya a szavak átnézésének végére nem ért. Ekkor kikérdezte őt, majd még egy pillantás az órára, visszaállítás a pontos időre, s már szálltak is le. Megbeszélték hol várják egymást délután, s mindenki ment a maga dolgára, ki tanulni, ki dolgozni.

Persze vannak olyanok is, akik a 24 órát hosszabbítanák meg, ha tudnák, de szerencsére ezt nem lehet, csak az éjszaka megkurtításával, így viszont magával tol ki az ember, mert a következő napon fáradtabb lesz, így a kitűzött feladatait lassabban, pontatlanabbul tudja elvégezni, nem hogy a lemaradtakat pótolni.

Legyen szó bármennyire sürgős feladatról, egy nap mindössze 24 órából áll, így a dolgoknak bele kell férni a napba, méghozzá úgy, hogy a következő nap rovására se menjen. Tudja ezt a már egyetemista Lackó is, aki a buszon csoporttársaival beszélget, viszont ha már egyedül marad, és jut neki ülőhely, akkor előveszi telefonját, és azon is programozást gyakorol, hisz programozónak tanul.