jelige: Messzelátó

Keserédes

Mondják,
mi választjuk ki szüleinket,
mi döntjük el,
hova születünk.

Az asszony,
kinek testébe kerültem,
kétségbeesetten
küzdött ellenem,
nem akarta, hogy
gyermeke legyen.
Forró vízbe ült,
szekrényt tologatott,
térdig érő hóban taposott,
remélve: meghalok.

Még a szülőasztalon is
visszatartott,
nem akarta,
hogy megszülessek.
Mégis lett egy gyermeke.
Félig vak,
hogy ne felejtsen:
ahol nem várják,
oda soha ne menjen.

Riadt voltam, fáradt és oly kicsi!
Annyi fájdalom, törettetés után
szeretetre vágytam.
Hogy átöleljen,
édes tejjel vigasztaljon
az én Édesanyám.

A kezébe adtak.
Undorral nyúlt hozzám.
Nem szeretett.
Mert mondták neki, hát
a mellére vett.
Kényszerből adott
néhány csepp tejet.
A gyűlölettől, haragtól
teje megkeseredett!
Öklendeztem, fuldokoltam:
édes, szeretet-tejet akartam.
Nem fogadtam el tőle
e keserű cseppeket
többé soha...

A szomszédban
velem egy időben
született egy baba.
Maradék tejét anyja
boldogan
adta nekem oda.
Így maradtam életben.

Mikor más gyermek
anyjához futott,
hogy örömét-bánatát
megossza,
én magamra maradtam.
Gondjaimat magam kellett,
hogy megoldjam.
Vigyáztam, meg ne sejtse,
mi van lelkemben:
az évek alatt
oly sokszor elárult...

Ha később sikereim fényében
sütkérezni akart, s
mézes-mázos szavakkal
fordult hozzám,
nekem újra és újra
keserű lett a szám.
Mint akkor,
az első csepp tejtől,-
és bezárult szívem.

Ó, mennyire hiányzott
az Édesanyám!

Az asszony, aki helyét bitorolta,
rég elment.
Már nem haragszom rá.
Fájdalmam is
utána engedtem...
Pedig életem végéig
velem marad az átok:
már másik szememmel is
alig látok.