jelige: Balaton

MESE

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy nagy nagy fekete, kerek erdő.

Ennek az erdőnek a közepén volt egy csodálatosan szép kastély.

Itt lakott a tündérien szép, barna hajú hófehér bőrű leány.

A szemét nem lehetett látni, mert az csukva volt.

Aludt.

Már száz éve.

Csipkerózsikának hívták.

A palotában mindenki aludt.

Még a tűz is kialudt a kandallóban.

A királyfi óvatosan lépett be a kapun

Nagy csend fogadta, hiszen még az őrök is aludtak.
- Hahó! Van itt valaki? Kiáltotta többször is

Senki nem felelt.

Körbe járta a palotát, majd felment a toronyszobába és itt aztán meglátta a leányt.

A nap beragyogta a szobát.

Vagy tán a lány sugárzó szépsége volt az?

A királyfi óvatosan megcsókolta a lány homlokát.

A csukott szemek azonnal felpattantak.

Gyönyörű nagy, barna szemei voltak .

Hunyorgott a napfényben.

- Hogy hívnak szép királylány? - kérdezte a királyfi.

- Csipkerózsika - felelte az.

- Hány éves vagy?

- Éppen ma vagyok 115.

A királyfi megdöbbenten állt egy pillanatig, aztán - mielőtt a hirtelen felébredt szolgák észbe kaphattak volna - hanyatt-homlok kimenekült a palotából.

Kifutott még a kerek erdőből is, futott futott egészen a négyszögletű erdőig.

Ott még aznap elvette Hófehérkét.

A királyfi kóbor királyfi volt, nem volt se vára se palotája, így hát oda költöztek a törpékhez.

A bányát már bezárták, a törpék az erdőbe jártak gombát szedni, és azt eladták a piacon.

A királyfi ügyes kezű volt, a törpéknek luxusbarakkot épített, a hét kis ágyikóból pedig egy hatalmas franciaágyat maguknak.

Történt egyszer, mikor a királyfi vadászni ment, hogy beszerezze a vacsorát, Hófehérke felmászott az almafára.

Ott találkozott a vasorrú kígyóval.

A kígyó barátságosan mosolygott a fa legmagasabb ágán. Leszakította a legszebb almát és odanyújtotta Hófehérkének.

A lány beleharapott az almába és abban a pillanatban holtan esett le a fáról.

A törpék fakoporsót készítettek, mert nem kaptak sehol sem üveget.

Hiánycikk - mondták.

Ezért hát a királyfi nem tudta felébreszteni Hófehérkét. Így hát elbúcsúzott a törpéktől és nekivágott az erdőnek.

Felmászott a legmagasabb sziklára, hogy levesse magát a mélybe és véget vessen a bánatának örökre.

Ekkor hirtelen arra repült egy hatalmas griffmadár, felkapta a nadrágszíjánál fogva felvitte a magasba és felültette egy arra úszó felhőre.

Repült a királyfi szélsebesen a magasban.

Elhagyták már az erdőt, a városokat is, és már az Óperenciás tengeren is túl voltak, amikor a felhőcske beleakadt az Üveghegyek legmagasabb csúcsába és ledobta a királyfit.

Csúszós volt az üveghegy, csúszott is a királyfi lefelé, amíg csak el nem jutott Tündérországba, éppen egy tó partjára.

Amint felocsúdott és egy kicsit körülnézett, hát látja, hogy a tó közepén Csipkerózsika és Hófehérke együtt csónakázik nagy vidámságban.

Ők már tündérek voltak: gyönyörűen táncoltak és énekeltek, de nem lehetett megérinteni őket.

A királyfi búsan ült le egy kis patak partjára, ahol Iluska éppen a nagymosást végezte.

- Mi újság Iluska? - kérdezte a lányt.

- Ne is mond - felelte a lány - Jancsi már három éve elment Franciaországba, azt sem tudom, él-e hal-e, a török vitte el vagy a francia királylány hódította meg a szívét?

Kiült a királyfi mellé, és barátságosan elbeszélgettek.

A királyfi egy kis melegséget kezdett érezni a szíve körül, ami mintha

szaporábban kezdett volna dobogni.

Ekkor lépett ki a fák közül János vitéz.

Egyik kezében a véres kard, amivel kifúrta magát a sárkány gyomrából, másikban egy elszáradt vörös rózsaszál.

Iluska egyből felpattant, és János vitéz karjaiba vetette magát...

Sokáig ölelgették egymást, majd kézen fogva leszaladtak a tóhoz, ledobták magukról a ruháikat és belevetették magukat a habokba.

A királyfi egy darabig nézte őket, aztán belátta, hogy neki itt már nem terem banán, így hát megint nekivágott az erdőnek.

Már az erdő közepén járt, amikor találkozott Piroskával.

- Hogy hívnak kislány? - kérdezte.

- Piroskának - válaszolta az,

- És mit csinálsz itt az erdő közepén?

- Ebédet viszek a nagymamámnak. Meg sajtot és kolbászt is, meg egy kis szamócát is szedtem itt az erdőben.

Gyere velem szomorú királyfi, neked is jut néhány falat. Meg aztán a nagymama lekvárját is meg kell kóstolnod.

Olyan finomat még biztosan nem ettél.

Jó meleg volt a kunyhóban, az otthon melege.

Ezután hármasban éltek az erdő közepén.

A vadász hozott nekik kolbászt, szalonnát, a farkas időnként beállított egy kosár szamócával vagy málnával.

Tyúkot maguk neveltek, kenyeret maguk sütöttek.

A királyfi kicsinosította a kunyhót, új, energiatakarékos kemencét épített.

A világítást napelemekkel oldották meg.

Idővel három lurkó is született, akik harsány vidámságukkal gyakran felverték az erdő csendjét.

A legkisebből nem lett királyfi és a középső kislány sem lett királykisasszony, még csak tündér sem, pedig meleg barna szemei még a Csipkerózsikáénál is szebben ragyogtak.

Felnőttek, kirepültek a kunyhóból és a városban találtak munkát és párt maguknak.

Telt múlt az idő békességben.

Később a nagymamát eltemették.

A farkas is örök álmát alussza egy sziklamélyedésben.

A vadász disszidált, mert perbe fogták tiltott fegyverviselésért.

Az öreg királyfi és Piroska kettesben maradtak a kunyhóban az erdő közepén.

Piroska a kertet gondozza, az öreg királyfi pedig svájci bicskájával versikéket farigcsál a ház előtt, amiket aztán a szél felkap és a madarak világgá csiripelnek.

De ezt az emberek már nem értik.

VÉGE