jelige: Kerti Amarillisz

Piszkos tánc

Be fogom írni magam Miki mellé a szalagavatói tánchoz készített táblázatba. Tettem szociális öngyilkosság. Ez a fiú annyira kirí közülünk, hogy még az osztályfőnök is elfelejtette feltüntetni a rólunk rajzolt csoportábráján. Misivel bárki megtehet büntetlenül bármit. Tízóraija szabad préda, tollait csak úgy elveszik, tanszerein mindenki, aki akarja, kitöltheti a mérgét. Összefirkálja, széttépi, esetleg kivágja az ablakon. Egyesek szerint jó móka a könyvei eldugása. Vagy azokból repülőt hajtogatnak. A tanárok rá sem hederítenek. Ez a srác minden bizonnyal levegőből van. Talán azért nem veszik észre, mert olyan vékony, hogy csak pár fokot takar ki a látóterükből, ráadásul olyan magas, hogy az átlagember nyaktekeredés nélkül képtelen vele felvenni a szemkontaktust. No, utóbbi engem nem zavar, sőt nyilatkozni sem tudok róla, hisz alig látok, úgyhogy egy jó pont neki.

Misi mellé írom tehát magamat. Hosszas mérlegelés után döntök úgy, hogy minden szempontból helyesen cselekszem. Misi a névsor része, neki is jogai vannak. Tettem erkölcsös, tiszteletre méltó, sőt még bizonyos haszna is van számomra. Nem tartozom ugyanis a legmenőbbek kasztjába szódásüveg szemüvegemmel. Én, a szürke vakegér, meglehet, nem is találnék magamnak senkit. A legbiztonságosabb, ha meg sem próbálom. Jó lesz nekem Misi. Ugyan igazából senki sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy Misivel Teréz anyát játsszon. Én, a vaksi főleg nem, hiszen kész csoda, hogy szóba állnak velem a többiek, és soha sem bántottak. Mégis ott hagyom a nevemet Misié mellett. A tisztelendő megdicsér majd a hittanon, és én is vállon veregethetem magam, milyen nemes lelkű vagyok. Misi nem tudom, mit gondol, nem kérdeztem. Soha senki nem szól hozzá, ezt az íratlan szabályt én sem szegem meg. De bizonyára boldog, hogy van párja, mert én az lennék a helyében.

Az első próbán mind ott ülünk a tornatermi padokon szépen felöltözve, mint a húgom Barbie-jai A POLCON. Örülök, mikor megpillantom Misit, aki egy zsámolyon húzódik meg az ajtó közelében. A tanár fél órát magyaráz, majd bemutatja a partnerével a táncot a dirty dancing zenéjére. Dinamikus forgások, ugrások, emelések sorozata tárul elénk, melyeket meg fogunk tanulni. Az én párom gyenge legény, ám szerencsére én kicsi és könnyű vagyok. Kedvező az előérzetem, menni fog ez nekünk, habár Misi nem egy Patrick Swaize. Kellemes a füleimnek a baritonja, aranyosak a gödröcskék az arcán, mikor néha elmosolyodik. Nem értem a többieket, mi a bajuk vele. Kezdjük a gyakorlást, párba kell rendeződni. Tekintetemmel keresem Misit, de nem lelem. Eltűnt. Senki sem tudja hová, és mikor.

Vesztegelhetek egyedül a mázsányi Panna és a cigány Gizi mellett a bordásfalak árnyékában. Felteszem a napszemüvegemet, hogy ne látsszanak a könnyeim. Én ezt bármikor megtehetem, hiszen érzékeny a fényre a szemem. Még kereshetek mást, no az osztálytársak már elkeltek, talán egy külsős személyt. De mégis hogyan?

Nem vacsorázom, bánatosan bújok be a paplanom alá, holott még csak nyolc óra van. Koppanásokat hallok az ablakomon. Ez az átka az utcára nyíló, földszinti szobáknak. Minden jött-ment velem szórakozik. Nem mozdulok, majd megunja. De nem. A zörgetés nem szűnik, és most már a nevemet is hallom. Felkelek, magamhoz veszem a viráglocsolásból megmaradt vizet, hogy alkalmasint a suhanc nyakábba öntsem, ahogy az egri várvédő nők a szurokkal tették. Szélesre tárom az ablakszárnyat, kinézek.

Misi áll ott, egy orchideát tart a kezében. Felteszi a párkányra egy kis ajándékzacskóval egyetemben, majd szótlanul sarkon fordul. A csomagban mogyorós desszert. A kedvenc márkám. Honnan tudja? Vagy csak véletlen? A zacskó alján lapul még valami kártya szerű. Kezembe veszem. Egy fénykép. Rajta egy szívdöglesztő pasi. Ez meg mit keres itt? Megkóstolom az édességet, majd rálelek még egy cetlire, melyen ez áll:

"Én nem táncolok. Az unokatestvérem viszont szívesen. Ha tetszik a fotója, hívd fel! Versenytáncos."