jelige: Öröklét

Tétova tükör

(Töprengés magunkról.)

Tükröm voltál.
Velem nevettél
és velem sírtál.

Tükröm, tükröm...
Sírtunk, nevettünk,
reméltünk, szerettünk ...

Elszálltak az évek.
könnyebbek, kemények,
de egymás kezét fogva
átvészeltünk eddig mindent...

Ma még jobban
szeretjük egymást.
Így éljük életünket.

Én már szinte vakon.
Te is megroppantál,
lelked fénye elhomályosodott.
Ebben a homályban arcomat
tükrözni már nem tudod.
Elnémult, fénytelen szememben
te sem látod drága arcodat.

Inkább befelé, magadba,
- vagy ki tudja merre,
a távolba nézel.

Tükröm, drága tükröm,
megtörve és homályosan,
arc nélkül és vakon ülünk.

Dacolunk a sorssal,
fogjuk még egymás kezét,
akkor is, így is szeretünk!
De mondd, mi lesz velünk?

Egészen összetörünk...
s akkor a millió szilánk
szikrázva szórja szét
életünk múlt perceit,
fényeit, s hogy szerettünk,
jaj, mennyire szerettünk!