jelige: Mosolyka 57

Tévedések víg napjai

"A legjobb módszer önmagunk felvidítására, ha felvidítunk valaki mást."
(Mark Twain)

Nóri kissé morcosan tett-vett a lakásban. Mivel kint szakadt az eső, hangulatát némileg ez is rontotta.

Segített édesanyjának kekszet darálni, majd úgy döntött, olvas egy keveset. Braille-könyvével letelepedett az egyik kényelmes fotelba. Éppen át akarta adni magát az olvasás örömeinek, amikor megszólalt a telefon, és persze éppen őt keresték.

"Na, tessék! Ennek is éppen most kell csörögnie, amikor szórakozhatnék egy kicsit!"

Zsörtölődve ment a telefonhoz.
- Halló!
- Szia, Dóri vagyok- hallatszott egy vidáman csengő hang a telefonban.
- Beszélhetünk egy kicsit, ráérsz?
- Igen, persze.
- Nem tűnik valami vidámnak a hangod!
- Ma bal lábbal keltem fel, ez nem az én napom!
- Majd felvidulsz, ha meghallod, milyen muris dolog történt ma velem.
- Elég vicces lehet, ha pukkadozol a nevetéstől!
- Az is. Tudod, ma szemészeten voltam. Egyre többször szurkál a bal szemem, nagyon kellemetlen, irritáló érzés. A szemész doktornő adott egy beutalót egy másik szakrendelőbe, ahol jóval nagyobb a felszereltség. Lényeg, hogy több órás várakozás után végre bejutottam, a kísérőm is bejöhetett velem. Az orvos rendkívül barátságos volt. Alaposan megvizsgált, és mondta, hogy rendszeresen csepegtessek a felírt szemcseppből. Türelemre intett, ugyanis a gyógyulás hosszabb folyamat.

Amikor kijöttem a rendelőből, megjegyeztem a kísérőmnek:
- Ugye milyen kedves és türelmes volt a doktor úr?
- Doktor úr?!
- Igen, olyan kellemes férfi orgánuma volt, elhallgattam volna még.
- Téged aztán alaposan félrevezetett a hangja! Aki megvizsgált, nő volt, méghozzá csinos szoknyát viselt!
- Na, ne!
- De bizony! A hangja tényleg megtéveszthetett! Ha háttal álltam volna neki, simán doktor úrnak szólítottam volna!
- Ne szólj szám, nem fáj fejem! De jó, hogy titulus nélkül társalogtam vele!

Nóri elnevette magát.
- Legfeljebb, ha elszóltad volna magad, kiderül, hogy nem hiába vagy szemészeten! Elvégre mindketten születésünk óta vakok vagyunk, megtréfálnak az érzékszerveink!

Egyébként velem is történt hasonló, csak én egy segítőkész eladóra hittem azt, hogy nő. Közben pedig egy fiatalember szolgált ki!
- Mindenesetre - jegyezte meg Dóri nevetve - már a szemem sem szúr annyira, olyan jót mulatok még mindig ezen a "hang-zavaron", hogy a könnyem is kicsordul.
- Szemszárazság ellen örömkönnyek- tette hozzá mosolyogva Nóri!
- Az örömről jut eszembe: hogy állsz a lovaglással? - kérdezte barátnőjét Dóri.
- Nagyon élvezem. Az a pár alkalom, amit lovaglással töltöttem, csodálatos, felemelő érzés. Amikor az ember megsimogathatja a lovak bársonyos bőrét...
- Miért nevetsz ezen?
- Mert most jutott eszembe, hogy a napokban velem is milyen mókás dolog történt.
- Mesélj!
- Tudod, lovaglás előtt és után, ha lehet, megszeretgetem a lovacskát. Látni nem láthatom ugyan, de olyan csodálatos dolog végigsimogatni a homlokát, az orrát, a nyakát, már ha hagyja magát. Tegnap lovaglás előtt szintén készültem a dédelgetésre.
- Szervusz, kincsem- becézgettem -, és kinyújtott kezemmel meg akartam paskolni a ló nyakát. Igencsak meglepődtem, amikor egy erős, izmos kart éreztem a kezem alatt. Visszahőköltem.
- De jó, végre valaki kincsemnek szólít! - kiáltott fel vidáman az oktatóm.

Kiderült, hogy igazított még valamit a nyergen, amit nem vettem észre, azért veregettem meg a ló helyett őt!
- Ezek szerint nem vette zokon! - nevetett Dóri. Tökéletesen el tudom képzelni a jelenetet!
- Legközelebb óvatosabb leszek, s a lovat nevén szólítom majd, mielőtt tapogatózó kezeim vándorútra indulnának!
- Olyan lelkesen mesélsz élményeidről, hogy szívesen kipróbálnám magam is a lovaglást!
- Remek! Először érdeklődj, hogy a lakhelyetekhez közel van-e lovarda. Ha igen, meg kell tudni, vállalnak-e vak lovast. Szerintem minden további nélkül, hiszen a lovat futószáron vezetik. Neked elsősorban a ló mozgását kell érezni, mozgásának ritmusát kell átvenni.

Ehhez látni sem kell.

Ha nem vállalnak, még mindig megkérdezhetjük az oktatómat. Csak nehogy azt mondja "Vigyázzatok, jóból is megárt a sok!".
- Azt biztosan nem mondja: "Lóból is megárt a sok!"
- Remek, majd még dumcsizunk erről!

Különben, már nem is olyan durcás a hangod!
- Tényleg nem, felvidítottál! Tévedések víg napjai ezek!
- Valóban! Egyébként, te is megnevettettél engem!
- Ha valakit rosszkedvében találunk, adjuk tovább a vidámságot, hiszen ragadós!
- Az ám! Majd még beszélünk, de most le kell tennem. Szia!
- Szia!

Nóri mosolyogva ment ki a konyhába.
- De jó, anyu, elkészült a finom kókuszgolyó? Megédesíti a napomat. Dóritól humorbombát kaptam, most tőled kókuszgolyót! Testet-lelket tápláló örömteli pillanatok!

Percekkel később visszatért Braille-könyvéhez.
"Mosolyogni tessék!" - állt a címlapon.
- Már meg is történt- gondolta.