jelige: Poén teremtés a sötétben

Vendég-Látás vak sötétben

Az élet és a hülyeség teremtő ereje határtalan.

Biztos volt már Nektek is olyan érzésetek hogy ilyen dolgok csak velem történhetnek és ekkora marhaságra csak én vagyok képes.

Ahhoz hogy ez a Benny Hill show létre tudjon jönni nem csak vaknak , hanem Paplanos Péternek kell lenni.

Olyan helyzetemből fakadóan kellemesen csalódós abszurd poént hozott az élet ami egy életre mély nyomot hagyott bennem.

A helyzetemből fakadóant csak a történet kedvéért emeltem ki , de ha tovább olvasod rá lehet jönni miért , valamint ha sikerül jól át adnom akkor borulás lesz.

Szeretném megjegyezni hogy ez tényleg megtörtént bármilyen hihetetlen, valamint bizonyíték a jó szándék létezésére.

Aki ismer tudja rólam hogy néha nagyon filmbe illő helyzetekbe kerülök.

Amikor a hülyeség határtalan ereje egy pillanatban összpontosul és megsemmisítő csapást mér rám.

Persze a hülyét magamra értem.

A történet a következő.

Legutóbbi videóm felvételére siettem egy barátomhoz aki nagyon sokat szokott segíteni nekem , és Édesanyámat kértem meg hogy vigyen el.

A hiba ott került a mátrixba hogy elvitettem magam a megadott címre , csak az utca nevét eltévesztettem.

A jelenet a következő.

Ülök az autóban és hívom a barátomat hogy a kapuban állok , de még a telefon kicsörgése elött nyílt a kapu.

Gondoltam remek már pattantam is ki az autóból kezemben a szatyor sörrel és a gitárral.

A kapuban egy számomra ismeretlen hangú ember barátságosan jókedvűen rám köszön.

Gondoltan hogy esetleg megfázott vagy mert régen találkoztunk azért nem ismerem fel a hangját.

Nagy lendülettel adtam egy pacsit egy másikkal meg már nyomtam kézbe a szatyor sört amit elvett tőlem széles őszinte mosollyal.

Persze hülye lett volna nem elvenni.

Egy röpke örömködést követően közlöm vele hogy Én jöttem és itt vagyok muzsikálni , valamint véletlen otthol hagytam a fehér botomat és hagy rakhassam egy ujjamat a hátára és vezessen be.

A válasz persze , emberünk készséggel megfordul és egy szó nélkül bevezet a házba miután Anyámtól könnyes búcsút vettünk.

Ahogy haladunk az udvaron befelé megkérdezem tőle hogy mi a helyzet az asszonnyal. dolgozik németben?

A kérdést azért tettem fel mert a barátomnál akinél hiszem hogy vagyok ez a helyzet ,az asszony külföldön dolgozik.

Emberünk a feltett kérdésre a következő választ adta " persze kint van".

Gondoltam remek ez is smakkol.

Közben elkezd csörögni a telefonom , hív a barátom akinél lennem kellene de nem veszem fel hiszen mindjárt bent vagyok a házban.

Beérünk az ajtón és el kezdek a nappali közepén óbégatni hogy ne hívogass mert itt vagyok!

Jó szándékú emberünk kimerevedve kérdezi tőlem hogy kinek kiabálok , mire én "szerinted kinek hát a fiadnak".

Őszinte értetlenséget érezve a hangjában mondja nekem hogy neki nincsen olyanja.

Ekkor jött a felismerés, lehet hogy nem ott vagyok ahol lennem kellene és talán célra vezető lenne ha a zsebemben csörgő telefont a felvilágosodás reményében fel venném.

Az addigra hatalmas kérdőjellé hízott fejemmel lesápadt sikoly álarc arckifejezéssel felveszem a telefont amiben kérdezi a barátom hogy hol vagyok?!

Mondom neki hogy remélem a nappalitokban , mire röhögve jött a válasz "az nem lehet mert én kint állok az utcán és téged bárlak".

Ekkor csapott agyon véglegesen a hülyeségem ereje és ébredtem rá hogy nem jó helyen vagyok , de nagyon nem.

Bár nem látok de azt éreztem hogy úgy nézünk egymásra mint növény evőállat a húsevő növényre.

Kérdezem a nevét de a kapott választól csak még kínosabban éreztem magam.

Nagyon nem azzal az emberrel álltam szemtől szemben akire én számítottam.

Gyöngyöző homlokkal közlöm hogy Én nagyon nem ide akartam jönni és ne haragudjon rám ezért a lehetetlen szituációért.

Felhívtam Édesanyámat hogy legyen szíves jöjjön vissza értem mert ez nem az a hely ahová én akartam menni és megkérem emberünket , ahogy bekísért úgy vezessen is ki.

Ahogy haladunk az udvaron a kapu felé közli velem hogy Ő engem ismer még általános iskolából mert egy évvel alattam járt.

A zenéimmel és a látássérülésemmel is tisztában van.

Ezzel még nincsen vége a kínos meglepetések sorozatának.

Nem hittem volna hogy ennél még lehet szerencsétlenebb a szitu , de lehet.

Miközben vezet ki közli velem hogy azt hitte , meglepetés születésnapi buli lesz és én vagyok a zenész mivel neki ma van a születésnapja.

Megtorpantam az udvaron akkor már sejt szinten megsemmisülve Pierre Richard üzemmódban, kérdezem hogy tényleg!?

Persze ma van a napja , mire Én a legvégső kétségbeesésemben beletúrtam a sörös szatyorba és akkor már remegő kézzel nyújtom át a doboz sört miközben nagyon sok boldog születésnapot kívántam neki.

A kapuban állunk , Édesanyám megérkezett olyan nevetéssel amit csak a denevérek hallhattak és sűrű bocsánat kérések közepette beszállok az autóba.

Olyant éreztem mint addig mint soha.

Egyrészt kettészakadtam a röhögéstől , másrészt azért sajnáltam hogy csalódást kellett okoznom hogy elmarad a buli.

Így utólag belegondolva azért egy boldog születésnapos zenét el nótázhattam volna neki de most megfogadom hogy jóvá teszem ezt jövőre meglátogatom és kárpótolni fogom.

A sok kavargó érzés mellé bevillant egy nagyon kellemes gondolat.

Rájöttem így visszagondolva hogy ez a jó ember egyszer sem kérdezte meg azt hogy mit akarok , mit keresek itt.

Teljesen természetes volt neki hogy én jöttem , és a látássérültségemet is gond nélkül kezelte.

Első szóra tette amit tennie kellett mintha már ezerszer csináltuk volna.

Készséggel kísérgetett és vendégül látott.

Ekkor jöttem rá hogy igazából milyen rendes volt velem pedig nem találkoztunk már több mint húsz éve.

Olyan jól eső érzés volt ez amit soha nem felejtek el.

Ez az iromány egyben köszönet nyilvánítás illetve tanú bizonyság a feltétlen jó szándékra és a Magyar vendég szeretetre.

Remélem sikerült úgy leírnom kis történetemet hogy az átjöjjön és sikerült vele mosolyt csalni az arcotokra.

Békével és szeretettel Paplanos Péter.